Az FHB Bank gondozásában immár
a hetedik évben adták át a színház- és filmművészek rangos elismerését, a
Junior Prima Díjakat. A Budapest Music Centerben rendezett ünnepségen jelentették
be, hogy a szakmai zsűri a több mint ötven jelöltből mely fiatal művészeket találta
a kitüntetésre érdemesnek.
Nem elégszünk meg a díjazottak felsorolásával, hiszen szeretnénk, ha színházban is megnéznétek őket, így a nyertesek mellett ajánlunk egy-egy előadást is amelyben szerepelnek!
1. Eke Angéla színművész – Nylon Group,
szabadúszó
2. Szilágyi Csenge színművész – Vígszínház (korábban
Centrál Színház)
·
3. Benkó Bence rendező és Fábián Péter rendező – a K2 Színház alapítói
4. Boross Martin dramaturg, színházi vezető, rendező
– STEREO Akt
5. Fehér Tibor színművész – Nemzeti Színház,
Budapest
6. Lábodi Ádám színművész – Vörösmarty Színház,
Székesfehérvár
7. Vecsei Miklós színművész, dramaturg és ifj. Vidnyánszky Attila színművész,
rendező
Radnóti Színház: Iván, a rettenet
8. Wunderlich József színművész – Vígszínház (korábban
Pécsi Nemzeti Színház)
Az
FHB Bank által adományozott rangos elismeréseket odaítélő zsűri tagjai: Bálint András színész-rendező, Balogh Gabriella, a Prima Primissima
Alapítvány kuratóriumának tagja; Eszenyi
Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója; Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója; Molnár Piroska, a Nemzet Színésze és Orlai Tibor színházi producer.
Az ajánlott előadások jegyeiért klikk a lap alján!
hirdetés