Nem panaszkodom, Pesten játszom két színházban, öt darabban. Ez óriási dolog, hogy 72 éves elmúltam, és ilyen foglalkoztatott vagyok. A világ nem egyszerű, mindenhol minden problémát okoz ebben a korban. Amikor fiatal voltam, én is könnyedén vettem a dolgokat. Ma már sokkal nehezebben veszem az akadályokat. 

Hála Istennek nem játszom tragédiában, mert nagyon-nagyon rám telepszik a drámai erő súlya. Vígjátékokban, szatírákban istenien érzem magam, imádom, ha a közönség velem jön, ünnepel és tapsol. 

Főleg, ha önálló estem van. Az Eddig vagyok vagy az Imádtam férjhez menni stand up show esetében ez természetesen a közönségtől függ, mert különben hiába állok ott egyedül, ha nem kapok visszajelzést. 

Persze! Attól függ, hogy mit mesélek éppen, ahogy ők reagálnak. Múltkor, háromszáz nyugdíjas volt a nézőtéren, mondták is, hogy ennyien nem szoktak eljönni, de a „művésznőt annyira imádjuk”. Akkor rendben van. Láttam egy-két szomorú arcot, mondtam, aki szomorkodni akar, az menjen ki. Ne sértődjön meg, de itt most szórakozni fogunk. Aki nem igazán szeret engem, hanem bóklászni jött, az is menjen ki. Senki nem mozdult, senki sem sértődött meg. De miért bántódott volna meg? Hát azért ült be, hogy szórakozzon. 

Nem szabad „rátenni egy lapáttal”, egy idő után úgyis jönnek velünk. Nem szabad rögtön feltekerni, mert az erőltetett menet lesz. 

Jártam bőven, igen.

       

 Esztergályos Cecília Filmvilág újság 1964

Azokra az időkre hogyan emlékszik?
Jó volt, megmondom miért. Olyan fantasztikus kollégák közt lehettem az ORI rendezvényeken (értsd: Országos Rendező Iroda - a szerk.), mint Psota Irén, Ruttkai Éva, Tolnai Klári, Bessenyei Ferenc. Én voltam a legfiatalabb ebben a társaságban. Akkoriban a Thália Színház egyik vezető művészeként csupa komoly, drámai szerepeket játszottam, s talán éppen ezért nagyon élveztem ezeket a fellépéseket, mert „odahaza” nem lehetett viccelni. Itt viszont ha a közönség nem fogadott el az első három percben, akkor főbe lőhetted magad, a következő turnusban már nem voltál benne. A tenyerükön hordoztak. Egy nap volt három-négy fellépés, nagyon élveztem. Például a Május 1. Ruhagyárban ott volt az Operettszínház összes szubrettje és primadonnája, többek közt olyan ünnepelt sztárok, mint Lehoczky Zsuzsa vagy Felföldi Anikó. Akkor fel kellett kötni a gatyát, mert én nem operett-részleteket adtam elő, hanem sanzonokat és prózát. Szerencsére a jóisten meg a tehetségem megsegített.

Nem hiszem, hogy ez érdekelte őket. Ruttkai Éváról el kell mondani - Isten nyugosztalja -, hogy amikor a keze nem mozgott és már borzasztó beteg volt, akkor is járt fellépni. 

Rengeteget kellett volna, de most a Karnyónét játszanám el.

Szeretem. 

Imádom.

Nincs, sajnos. 

Tyúk, kacsa, kutya. Macska nem.

Nem tudom miért, nem vonzom a macskákat, ők sem engem. 

Az unokahúgomért mentem az oviba – azóta felnőtt nő – és ők csináltak só kerámiát. Kérdeztem, mi ez? És mondta az óvó néni, hogy só kerámia. 1 kg só, 1 kg liszt. Hazamentem és csináltam figurákat. Utána elmentem egy magániskolába, ott voltam egy hétig. Azt mondták, tíz év mire megtanulom. Mondtam, nagyon köszönöm, annyi időm nincs. Akkor voltam hatvan éves. Valahogy érzékelte az Úristen, hogy mennyire szeretném ezt csinálni.

A Kaviár című darabban, a József Attilában, amelyben Galambos Erzsi, Pogány Jutka meg én játszottuk a három öregasszony szerepét. Meséltem egy szobrász barátomnak, hogy szeretném ezt egy plakáton megörökíteni. „Maga ne hülyéskedjen, nem úgy van az, ahogy Móricka elképzelte” felelte. Mondtam, hogy jöjjön el velem, veszünk valami vásznat és festéket. Odaült velem szembe, én meg lefestettem. Amikor elkészült a „mű”, megnézte és azt mondta, hogy ilyen nincs… De van, válaszoltam. Pedig már az általános iskolában a rajz órán „eldöntötték”, ehhez én tehetségtelen vagyok. Úgy nőttem fel, hogy ügyetlen a kezem. De nem ügyetlen. 

Igen. De ha szöveget kell tanulnom, akkor nem tudok kikapcsolni, akkor nem csinálom. 

Ahogy a többi. Otthon leszünk. Mi egy erdőben lakunk. Igényünk tengerpartra volna, de jártam már annyiszor tengerparton… Kerámiázni fogok, és festeni. Addigra lesz időm. Plusz még egy szerepet kell megtanulnom, amire két hónapom van.

Köszönöm. Ugyanezt kívánom a kedves közönségnek! 

H.G.   

hirdetés